Blog   /   Zárfeltörés ❤️
zárfeltörés
ÍRTA: ZÁRBAN OTTHON

Zárfeltörés ❤️


A zárfeltörés Budapest két eset kapcsán kerülhet előtérbe:

 

  1. Beletörött a kulcs a zárba, elvesztek a kulcsok, beragadt a zár – a zárszerelőnek fel kell törnie a zárat, hogy bejuthasson a tulajdonos.

  2. Betörtek az ingatlanba, feltörték a zárat a betörők.

 

 

Ezekben az esetekben hatalmas különbség, hogy a zárszerelő sérülésmentesen nyitja a zárat, míg az illetéktelen behatolók nem foglalkoznak azzal, hogy megrongálják a zárat vagy az ajtót.

 

 

Non-stop elérhető szolgáltatásainkkal gyorsan megoldódhat a helyzet, bármelyik helyzet is áll fenn! Sérülésmentes zárnyitást végzünk a célnak megfelelő eszközökkel, szakértő kollégáink rövid időn belül a helyszínre érkeznek hívását követően.

 

 

Praktikák, zárfeltörési módszerek

 

Szeretnénk egy kicsit mélyremenőbben foglalkozni ezzel a témával, de nem azért, hogy tippeket adjunk, hanem sokkal inkább amiatt, hogy az emberek tisztában legyenek vele, milyen módszerek léteznek a zárfeltörésben és ezeket hogyan lehet elkerülni. A leghatékonyabb módszer mindig a megelőzés!

 

 

Otthonunk védelme szempontjából a legnagyobb hangsúly a bejárati ajtón és annak zárján van. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többi nyílászáró kevésbé lenne fontos. Az olcsó, kínai zárbetétek, hagyományos és régi típusú fogazott kulcsos zárbetétek esetében könnyű dolga van a tolvajoknak.

 

 

A zárfeltöréses módszerek között a legegyszerűbb a zár szétverése. Erővel sok minden megoldható, de ne ne gondoljuk, hogy ezzel a módszerrel törik fel a legtöbb zárat, mert a szétverés nagy zajjal jár, a figyelmet felhívni magára pedig egyik betörő sem szeretné.

 

 

A pajszeres befeszítés nagyon elterjedt módszer, hiszen csendes és gyors. Az ajtóbefeszítés során a feszítő szerszámot, erőkart az ajtólap és az ajtótok közé helyezik, majd az ajtót elfeszítik a tokjától. A betörők ezen módszere ellen a legköltségesebb védekezni. A gagyi, de többpontos biztonsági ajtózár sem feltétlenül megbízható ilyenkor, pláne nem a vékony lemezajtók, lépcsőházi bejárati ajtók, a fa nyílászárók, kétszárnyú bejárati ajtók vagy a hagyományos műanyag ajtók, melyeken a bejutás nem okoz túl nagy fejtörést a betörőnek. Egy-két percet vesz igénybe, viszont komoly kárt okoz, hiszen cserélni kell a bejárati ajtót.

 

A hevederzár viszonylag olcsóbb módja annak, hogy extra védelemmel lássuk el az ingatlan fő védelmi vonalát. De itt is inkább a minőségen van a hangsúly, tehát mindenképp minőségi hevederzárat vásároljunk!

 

 

A zárbetét törés, zártöréses technika a hengerzárak kapcsán jellemző. Az ajtó síkjából kilógó zárbetét feltűnő, ezért egy szakavatott szem könnyen észreveszi az adott zárszerkezet gyenge pontját. Ezt a kilógó részt egyszerűen meg lehet fogni és kitörni akár egy szimpla fogóval is. A zárbetétet jobbra-balra tekergetik, hogy kettétörjék, ezután egy csavarhúzóval vissza lehet nyitni a zárszerkezetet.  A könnyed kitörés után pedig már zajtalanul be lehet jutni a lakásba.

 

Az esetek közel felében működik ez a módszer, ami aggodalomra ad okot abból a szempontból, hogy milyen sok ajtózárral lehet probléma, amivel nem foglalkoznak, ebből kifolyólag pedig támadási pontot adnak vele a betörőknek!

 

Erre a próblémára megoldást jelenthet a törésvédelemmel ellátott zárbetét, ugyanakkor a zárvédőpajzs megfelelő vastagságban, belső csavarozással szintén hozzájárulhat, hogy kívülről ne tudják levenni a csavarokat. A legjobb egyébként, ha mindkettőt egyszerre alkalmazzuk.

 

 

A zárfelfúrás is a gyakran alkalmazott zárfeltörési módszerek között szerepel, amihez elég egy akkus fúrógép. Az akkumulátoros fúró más helyzetekben is hatékony, gyorsan dolgozó eszköz – sajnos a zárak feltörésében is jeleskedhet.

 

 

A zármanipulációs nyitási módszerek komoly odafigyelést, nagy koncentrációt igényelnek, ezért nem olyan gyakoriak, mint az imént felsorolt technikák. Azonban jelen vannak, érdemes velük foglalkozni. Speciális szerszámot igényelnek, egyfajta zárfésű kell hozzá. A szerszámot a zárbetétbe helyezik, majd segítségével a zárbetét csapjait szépen sorjában lenyomják pontosan úgy, mint ahogyan a kulcs is nyitja a zárat. Nem hagy nyomot maga után, sőt a zárat ezután ugyanúgy lehet használni, mint előtte, csakhogy a tulaj már egy eleve nyitott ajtajú ingatlanba lép be, aminek ingóságai hiányosak.

 

Megoldást a csap a csapban rendszerű zárbetétekkel találhatunk, ami ugyan a felső kategóriás zárbetétekhez tartozik, viszont valóban hatékony védelmet jelent a zármanipuláció ellen is!

 

 

Bump-key, beütőkulcsos zárnyitás módszerét a már profi, magasabb szintű betörők alkalmazzák, ami szintén speciális eszközt igényel, mégpedig egy beütő kulcsot. Ezt helyezik bele a zárbetétbe, ezután ütést mérnek rá, az pedig úgy fordítja el a zárat, mintha saját kulccsal nyitnánk ki azt. Gyakorlatilag megzavarják, megszédítik a zárbetétet. A kínai bejárati ajtók réme, esetükben könnyedén beválik. Ezek az ajtók felhasználói szemmel még jónak tűnhetnek, sokszor a kedvező ár csábító, de pont az ilyen jellegű egyszerűségük csábítja a betörőket is.

 

 

Az oldalfúrt kulcsok és a több csapsorral rendelkező zárbetétek megbízhatóak a védelem szempontjából. A záraknál mindig megéri a magas minőséget választani, ha csere van soron, hiszen igaz, hogyha nagyon be akar valaki jutni egy ingatlanba, elég betörni az ablakot, ám ez zajos módszere a bejutásnak és nem túl gyakran élnek a betörők a zajos, igen időigényes bejutással. Így pontosan ezért hatékonyak a védekezésben a biztonsági ajtók és biztonsági zárak, de abból sem mindegy milyet választunk!

 

Amennyiben szeretne biztonságosabb otthonban élni, szakszerű módszerekkel segíthetünk a zárfeltörések ellen megtenni mindent!

 

 

Zárszervizes szolgáltatások:

 

Amikor a zár kinyitása miatt azonnal kellene a zárszerviz, akkor egy órán belül ott tudunk lenni Budapesten, ahol zárszerelés szükséges, ahol a tulajdonos nem tudja kinyitni az ajtót. Igyekszünk minél gyorsabban, minél rövidebb idő alatt elvégezni a feladatot, hogy mielőbb bejuthasson az ingatlanba. Tájékoztató jelleggel felhívjuk figyelmét arra, hogy ennek feltétele azonban, hogy megfelelő okiratokkal igazolja jogosultságát. Biztonsági ajtó, bejárati ajtó esetén szakember nélkül nincs kíméletes megoldás. Annak érdekében, hogy a nyitás szakszerűen történhessen meg, az ajtónyitás (esetleg autónyitás), bármilyen javítás, zárjavítás, minden esetben csak szakemberrel történjen! 

 

 

GYIK

 

Mely esetekben kell zárfeltörést alkalmazni kollégáiknak?

 

Zárfeltörést alkalmazunk, amennyiben elveszett, vagy éppen beletört a kulcs a zárba, beragadt az ajtó, esetleg betörtek az otthonukba.

 

A nap bármely szakában tudnak segíteni zárfeltörés esetében?

 

Munkatársaink a nap 24 órájában szolgálatukra állnak, keressék őket bizalommal!

 

Ha csak biztonságosabb otthonban szeretnénk élni, akkor is tudnak segíteni?

 

Igen, minket nem csak akkor érdemes kihívni, ha már betörtek, hiszen ez a mi segítségünkkel akár meg is előzhető!

 





Miért vagyunk jobbak?
Minőségi munka, szakértelem
Kiváló szakemberekkel dolgozunk, akik kimagasló zárszerelési tapasztalattal rendelkeznek! A zárszereléshez profi eszközöket használunk, rongálásmentesen dolgozunk.
Korrekt árak
Az általunk elvégzett munkánkra garanciát vállalunk! Igény szerint biztonságtechnikai tanácsokkal is ellátjuk az ügyfelet.
Ügyfélközpontúság
Lépést tartunk az igényekkel és a változó piaccal, folyamatosan képezzük magunkat. A megrendelő ár-érték arányban a legjobb megoldásokat javasoljuk. Nem fog ki rajtunk egyetlen zár sem!
Gyors elérhetőség
Rövid időn belüli kiszállást biztosítunk. Ön felhív minket, mi pedig mielőbb indulunk megjavítani, felszerelni vagy kicserélni a zárat!